Ki vagy te?

Van mikor én sem értem.
Pedig van benne értelem.
Előttem egy szürke megkopott kép,
de nem mesél már nagyon rég.
Olyan ez, mint a víz útja.
Fel az égbe, le a földre újra!
Újra és újra és újra folyva,
néha elpárologva s megfagyva!

Ki vagy te!?!

A körvonal az még ismerős.
De a tartalom már feledős.
Pár agysejtem őrzi még,
sokáig viszont egyik sem él.

Ki vagy te?!
Ki vagy te?!

Tudod én olyan maradtam.
Szinte semmit sem változtam.
Lehet, hogy nem is akartam.
Simán csak tovább haladtam.
Mert nekem, pont jó így.
A változás nem enyhít.
Ez az amit az élet előír.
Persze ez nem új hír.


Ki vagy te?!
Mond meg kérlek ki vagy te?!

Farkas törvény!

Kezdetben falkában,
aztán méh kaptárban!
Most meg úgy, mint a farkasok,
Csak ti sokkal aljasabbak vagytok!!

Farkas farkasnak embere!
Farkas farkasnak embere!
Farkas farkasnak!
Farkas farkasnak!
Embere!!!

Szabadság!
Testi van de lelki nincs!
Egyenlőség!
Közömbösség a neve, hiánya kincs!
Testvériség!
Az intolerancia szoros bilincs!

Ha te ember vagy,
én inkább állat!
Kit inkább az ösztönei hajtanak
és nem a gyilkolási vágya!

Farkas farkasnak embere!
Farkas farkasnak embere!
Farkas farkasnak!
Farkas farkasnak!
Embere!!!

Oroszlán helyett már rég,
a patkány az úr, s az erdő ég!
Az égen, keselyűk köröznek,
lent a sas teteme felet,
a hiénák észt vesztve röhögnek!
De te csak várd a szelet
és várd-várd a vihart,
addig elszívok egy szivart.
Körbe nézek a semmiben,
látni akarom, de nem hiszem.

Ha te ember vagy,
én inkább állat!
Kit inkább az ösztönei hajtanak
és nem a gyilkolási vágya!

Farkas farkasnak embere!
Farkas farkasnak embere!
Farkas farkasnak!
Farkas farkasnak!
Embere!!!

Maszkok

Mindannyian hordjuk a terhet.
Az arcunkon ott van, nem enged.
Saját belsőnket védjük vele.
Lelkünk csupasz lenne nélküle?
S talán szabad, igaz életet
élhetnénk, de így csak tétlenek
vagyunk! vagyunk aki ami
Az igazságot a maszk felfedi.

Maszkkal torzítod el magad!
Hogy ne lássak azt ki is vagy!

Valakinek szikla és van akinek jég!
Valakinek fehér de feketén ég!
Valakinek pusztít és van akinek áld!
De olyan is van kinek nem telik rá!

De van aki persze szimplán maszk.
Egy lélek nélküli szerv halmaz.
Belül elrohadt és már csak váz,
melyet a maszk úrral és megaláz!

Maszkkal torzítod el magad!
Hogy ne lássak azt ki is vagy!

Valakinek szikla és van akinek jég!
Valakinek fehér de feketén ég!
Valakinek pusztít és van akinek áld!
De olyan is van kinek nem telik rá!

Néró fiai

Emberek már nem léteznek, csak isten torz képei!
Ők legalábbis ezt hiszik! Az új évezred rémei!
Egocentrikus gondolkodásmód, központban a semmi!
Persze apját, anyját eláruló! Mit is lehetne tenni!

Lángtengerben ég már a festmény.
Az élet, csak egy újabb vég termék
Néró fiainak semmi sem szent!
Főleg a Föld az biztos, hogy nem!

Egymás torkát szó nélkül, ne híd, hogy érdekli!
Az érték rend az nulla! A koronát azért felteszi!
Labilis elme!
Örült a terve!
Közönnyel formál!
Haraggal táplál!
Zsarnok az eszme!
Nem ad és elvesz!
NÉRÓ!! RÁNK BÜSZKE LEHETSZ!

Lángtengerben ég már a festmény.
Halandó lelkünk tudom, hogy kell még.
Néró fiainak semmi sem szent!
Főleg az Élet az biztos, hogy nem!

A kép mögött!

Sötétben a semmi közepén,
a kérdéseknek sűrű tengerén
a szűk utcák mélyén,
a sziklafal peremén.
Azt kérded, mit rontottál el???
Azt kérded, mi vagy te ember???
Válasz nem jön néma a semmi,
teteid súlya, lehúz és ennyi!!!
Volt pár pillanat mikor még láttad az utad,
de a helyén ma már kőpor sem maradt.
Kelj fel és járj!!!!!
Szemed nyisd ki és láss!!!
Tetesd azt hogy élsz,
hogy semmitől sem félsz!!!!
Mondj el egy imát minden nap!!!
A jó Isten talán meghallgat!!!!!

Hol van most a becsületed???
(A szemétdombon hever)
Lelki ismeret? Mit ér az neked???
(A szívemen fagy telel)

Fuss, fuss vár rád!
Ott van a kép mögött.
Híd el ne hátrálj!!!
Ott van a!
Ott van a!
OTT VAN A!
KÉP MÖGÖTT!

nincs cím

Múlt lidérces árnya, sötét vízió,
egy emlék mely szív mély rejtekét
felkavarja, megmutatva végzetét.
Képe a végtelenbe nyúló, millió.
Retinába éget fekete torz kép,
hófehér bársonyba burkolt.
Szeme ragyog jegesen ég.
Fáj tud, érzed lelkem fuldokol.
Tehetetlen vagyok, testem nem reagál,
a szív meghat, dobban, elhallgat.
Törölni nem lehet, túl késő, már megragadt,
belevéste fagy, híd el megaláz.

Lopott tekintett, ez volt akkor szép,
mint a tengerben élő rengeteg.
Azt hittem kincset leltem én,
ragyogót mely meg nem vezet.

Virtuális valóság, az ám remek.
Kérdőjel a karakter, a tartalom nem lényeg,
mert küldeni háromszor is merek.
Csönd a vége, néma, te ezt érted?

Hideg van most, ünnepi pompa,
ragyog csillog a máz, váza küllem.
Tánc, mint az élet, tűzött a holdra.
Magányos séta a vége az ügynek.

Ezután már most van, a jelen.
Hallgatag, a szív, sok felé szakad.
Kinek mondhatja, azt hogy csak veled?
Talán neki? Ugyan! a torkon szálka akad.

Hit nélkül szabadon..

Régen még volt hittem ami táplált,
egy erő, mely rám adta szárnyát.
Régen még volt hittem ami táplált,
hogy a jó elnyeri méltó jutalmát.

De ahogy teltek az évek rájöttem arra,
hogy a jóba vettet hitem kőt béklyóba
s hogy mások életére hogy hat ez a negatív karma
mely jót akar de helyette téged dönt porba.

Hit nélkül szabadon csak a józan ész szab határt!
Én ezt vállalom, ez a sorsom, már semmi sem bánt!

Régen még volt hittem ami táplált,
emberek akik jót akartak mindig.
Régen még volt hittem ami táplált,
szavak, tettek amikben lehetett hinni.

Már tudom nem kell tennem érte, hisz bennem van
egy új erő érzés, amely tovább éltett.
Megmutatom neked is gyere míg fel nem fal,
had vessek ennek az egésznek véget.

Hit nélkül szabadon csak a józan ész szab határt!
Ez az újjászületett érzés végleg magával ránt!
Régen még volt hittem ami táplált engem!
De ma már csak állok az árral szemben!
Nincs korlát, nincs akadály, nincs semmi ami megállít!
Hiszen hitemet vesztve már semmi sem  számít!

El kell menni

Amikor a harag és a fájdalom túlteng

és a világban a hittem meg reng

Akkor fogom maga

és becsukom a szemem.

Elképzeli agyam,

hogy itt vagy velem.

A világ borzalmas, nyomasztó hely!

Megvetés, kín, gyűlölet mely

Át járja testem

és felemészti lelkem!

Szinte már élvezem,

Ez lenne a végzetem?

Úgy érzem vége itt bent,

s már az utolsó vonat is elment

Már nincs több út, esély,

lehet, hogy nem is érdekel.

Inkább valamit mesélj!

Közben csendben távozok el.

A világ borzalmas, nyomasztó hely!

Megvetés, kín, gyűlölet mely

Át járja testem

és felemészti lelkem!

Szinte már élvezem,

Ez lenne a végzetem?

Monoton szürke élet

Monoton szürke élet, párosulva halovány reménnyel.

Fogalmak kétes zavara, áramlik a vérrel.

Csak egy vízió szorongatta kétely mocska az egész

és te mégis meglátod benne, a tiszta részt.

Gyerek vagy te még, egy csepp a tengerben,

egy szem homok a precizűl manipulált gépezetben.

Vívsz a benned lakó démonok hadával,

de csak titokban, csendben a szelek szárnyával.

Néha jó lenne érezni?

(emberi szível)

Néha jó lenne látni?

(nyitott szemmel)

Néha jó lenne hallani?

(a saját füleddel)

Néha jó lenne csak, egyszerűen, ÉLNI!!!!!?

Forogsz, mint egy malom kereke, őrlődsz.

Nincsen veled, de mégis hozzá kötődsz.

Vársz, hogy teljen az idő, de az óra csak lassan

ketyeg és te leejted. Zuhan és összetörik gyorsan.

Pont úgy reagál, mint a szív, pontos mása lehetne.

Törékeny és egyszer megáll mikor még tovább, mehetne.

Te pedig csak nézed és nem érted miért áll,

mozdulni sem tud, csak némán vár és vár.

Néha jó lenne érezni?

(emberi szível)

Néha jó lenne látni?

(nyitott szemmel)

Néha jó lenne hallani?

(a saját füleddel)

Néha jó lenne csak, egyszerűen, ÉLNI!!!!!?