nincs cím

Múlt lidérces árnya, sötét vízió,
egy emlék mely szív mély rejtekét
felkavarja, megmutatva végzetét.
Képe a végtelenbe nyúló, millió.
Retinába éget fekete torz kép,
hófehér bársonyba burkolt.
Szeme ragyog jegesen ég.
Fáj tud, érzed lelkem fuldokol.
Tehetetlen vagyok, testem nem reagál,
a szív meghat, dobban, elhallgat.
Törölni nem lehet, túl késő, már megragadt,
belevéste fagy, híd el megaláz.

Lopott tekintett, ez volt akkor szép,
mint a tengerben élő rengeteg.
Azt hittem kincset leltem én,
ragyogót mely meg nem vezet.

Virtuális valóság, az ám remek.
Kérdőjel a karakter, a tartalom nem lényeg,
mert küldeni háromszor is merek.
Csönd a vége, néma, te ezt érted?

Hideg van most, ünnepi pompa,
ragyog csillog a máz, váza küllem.
Tánc, mint az élet, tűzött a holdra.
Magányos séta a vége az ügynek.

Ezután már most van, a jelen.
Hallgatag, a szív, sok felé szakad.
Kinek mondhatja, azt hogy csak veled?
Talán neki? Ugyan! a torkon szálka akad.