Kötelékek

Minden kötelem elszakítottam,
úgy is már mind molyrágta volt.
Régen magamhoz hasonlítottam,
már csak maradványa vagyok
és most hiába bocsátanék meg,
nem engedik az elveim.
Talán majd egyszer, talán majd régen,
ha bevégzem a terveim.

Kóválygunk a közöny szakadékában

egymást félre lökve vakul.
Lelki mankó nélkül, büszkén, fél lábbal,
az eltiportak szava halkul.
Lakatok a szájon, kezekben a kulcs,
mégis sajátunk feszgetjük.
Félünk, mások tetemén át rohanunk,
mindent a mocsárba temetünk.

Bárcsak hazudnának és leülhetnék a világ végére,
a megkopott lelkem talán rá lelne a kívánt békére.
Ha akarnám leugorhatnék senkinek sem fájna,
lent a mélyben talán valami sokkal szebb várna.