szürke

ébren is álmodók, mert nem bíróm a valóságot
a rideg falak börtönében a bezártságot
az érdektelen üres tekinteteket az utcán
és a szürke hétköznapok kínzó beton súlyát

bohócok néznek rád és békét nem hagynak
arcukra festett mosollyal zaklatnak
pont ahogy te is reggelente felkelve
az aznapi érzéseidet magadra kenve

azt mondod a világ nem csak fekete és fehér
ez így van, így igaz, mert szürke az egész
a falak, a fű és az ég
a házak, az arcok, a vér
a tettek, a hangok, a lángok
a szívek, az érzések és az álmok

ébren is álmodók, mert így kicsit elviselhető
a rabul ejtő tér végre nyitottá tehető
az emberek eltűnnek, vagyis akik nem illenek oda
szivárvány ragyogja be a megkopott falakat